Őszintén bevallom, nem sok ellenérvet tudok felhozni. Mégis olyan elcsépeltnek hangzanak az Erasmuson töltött félévet ajnározó írások („ez egy vissza nem térő alkalom”, „életre szóló barátságok köttetnek”, „kiváló lehetőség az adott ország nyelvének elsajátítására”, és még oldalakon át sorolhatnám a közhelyes megállapításokat), melyek ugyan egytől egyig igazak, saját tapasztalataim azonban mást mondatnak velem: nem erről szól a kint lét. Akkor mégis miről?

Mivel a körülmények közel sem elhanyagolható tényezők a kérdés megválaszolásához, az általánosítás helyett igyekszem személyes élményeimet felhasználva megfogalmazni, hogyan és mennyiben változtatta meg életem egy francia kisvárosban eltöltött félév. Mindig is vonzott a külföldön tanulás lehetősége, az angol nyelvtudással sincs problémám, és az igazat megvallva úgy éreztem, az életemnek szüksége van egy ekkora kihívásra. A kiutazásom előtti hetek visszatekintve csupán perceknek tűnnek, a temérdek mennyiségű szervezés, pakolás és búcsúzkodás (nem beszélve az előttem tornyosuló vizsgákról) teljesen elvonták a figyelmem arról, milyen hatalmas lépésre szántam el magam. Mindez csak akkor tudatosult bennem, amikor a repülőn ülve először megpillantottam Párizst és az Eiffel-tornyot. Azonban az első néhány nap szinte minden pillanatára maradéktalanul emlékszem: az első illatokra, amik Angers-ban fogadtak, az első arcokra, amiket akkor megpillantottam, a bemutatkozásokra és az első kedves mondatokra.

Csak hetekkel később figyeltem fel arra, hogy megváltoztam. Nemcsak az étkezési szokásaim (különös tekintettel a töménytelen mennyiségű „büdös” francia sajtra, amit elfogyasztottam) vagy éppen az öltözködésem (kinti viszonylatban vagy a ruhák tűntek megfizethetőbbnek, vagy a francia lányok elképesztő divatmániája fertőzött meg), hanem a gondolkodásmódom is átalakult. Még sosem éreztem magam ennyire magyarnak, annak minden büszkeségével és szégyenfoltjával együtt. Csak akkor vettem észre, mennyire könnyen skatulyázom be csoporttársaimat csupán nemzetiségük alapján, és kis idő elteltével magam is meglepődve konstatáltam, hogy ezek a sztereotípiák szinte kivétel nélkül igaznak bizonyultak.

Most, hogy bolygónk majdnem minden földrészén élnek közelebbi vagy távolabbi ismerőseim és barátaim (az Antarktisznak tudomásom szerint nincs állandó lakossága, pingvinek pedig sajnos nem tanulnak francia magánegyetemeken), Magyarország és a világ is rémisztően hatalmasnak tűnik. Hogyha okosnak gondolod magad, hamar elriaszthat a tudat, hogy mennyi hozzád hasonló képességű és elhatározású sorstársad próbál éppen a te jövőbeli szakmádban elhelyezkedni. Ha úgy érzed, a te szüleid a legaranyosabbak a világon, egy éjszakába nyúló tábortűz melletti beszélgetés alatt kiderülhet, más családok emberfeletti áldozatokat hoztak azért, hogy a szemük fénye most ott ülhessen melletted, a Maine partján borozgatva.

Szentimentális gondolataim végéhez közeledve kénytelen vagyok megválaszolni az általam feltett, azonban közel sem egyszerű kérdést: miért változtatja meg az életed a külföldön töltött idő. A válasz: mert valami csoda történik veled. Megtalálhatod életed szerelmét, aki ugyan másik kontinensen él, mégis egy Skype-beszélgetéstől boldogabb vagy, mint eddigi életedben valaha; pszichopatának gondolt szótlan különcből pár hét leforgása alatt te lehetsz a legnagyobb partiállat; vagy „egyszerűen csak” megtalálod a helyed a világban, és a saját határaidat feszegető önismereti kérdéseidre végre megkapod a régóta áhított válaszokat. Sajnos azt kell, hogy mondjam, az én csodám a három közül a leginkább sablonos.

 Azonban ha úgy érzed, a világ számodra már nem tud újat mutatni, teljes mértékig tisztában vagy a saját értékeiddel és gyengeségeiddel, nem rendelkezel hatalmas adag kíváncsisággal, az angol és egyéb nyelvtudásod nem szorul fejlődésre, és anyukád főztje nélkül képtelen vagy hónapokat eltölteni – nos, akkor ezt tényleg nem neked találták ki. A külföldön eltöltött félév akkor is élmény lenne, vicces anekdotákkal térnél haza, de az a bizonyos „csoda” nem történne meg.

Azoknak viszont, akiket nem tántorítottam el, egyetlen jó tanácsot szeretnék adni: a nyelvi nehézségek elkerülhetetlenek, viszont egy nagy adag mosoly és Activity-ben való jártasság a legtöbb problémára megoldást nyújt.

Kiss Viktória